2014. július 20.
XIII. évfolyam 7. szám.
Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Ételem"
Heltai Jenő
Szabadság
Tudd meg : szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg : szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is aki pőre.
Tudd meg : szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,

Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,

Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle....
Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság ! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd !
Tudd meg : szabad csak az,
Aki oly áhítattal mondja ki,
Mint Istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.

Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak, és élni mernek érte.
De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,

S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb akarsz lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,

Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.

Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy.

KÖNYVAJÁNLÓ
Tartalom
A MEK-ről letőlthető
művek

Ajánlott Honlapok
Munkatársaink Honlapjai
Naplók, jegyzetek.
(blog)

Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára

           Békességet
           szívünk nem lel,
mert hiánycikk
lett az ember,
nincs kit óvni,
dédelgetni,
gonoszoktól
védelmezni,
nincs gyarlóság, esendőség,
csak hibátlan ívelő ég,
nincsen gőg és nincs alázat,
nincsen bűn és nincs bocsánat,
nincsen kór és egészség se,
csak a menny megúnt tökélye!
Embertelen
emberek nélkül élnünk –
teremts, Atyánk,
embert, de csak miértünk!

Bár a Teremtés nagyszerű dolog:
segédmunkások csak az angyalok,
az érdemi rész Istené,
ő pedig nem szakad belé,
játszva teremt eget, földet, napot.

A Teremtés nekünk nem élvezet,
minden kerub s szeráf belégebed,
ámde az őrangyal-csapat
csak vakaródzik ezalatt –
mi dolgozunk e rút herék helyett!

A Teremtés magasztos tett nagyon,
ám hogyha piszkos munkák súlya nyom:
csak kín, csak gond az életünk,
a részletekben elveszünk –
s a Nagy Egész lapít végül agyon!





Baranyi Ferenc
ANGYALDALÁRDA
Hangok futnak, majd egyesülnek, -
zsongás ringat csillogó csendet.
Fent felhő: tejjel megtelt emlő.
Édes lustaság oly kelendő!

Öröknek elhitt pillanat van:
Szellem alszik bezárt palackban.
S lehet: csak én? Át üvegálmon
holnapok piros tüzét látom.

Gyümölcsök érnek és beérnek,
hoznak méz sárgát, mélyen kéket,
ígérő ég-alkonyrubintot, -
fényt, amit rájuk a nap ontott.

Kis tücsök-vers sétál az égen,
de csalódott hegedűjében
dal ottmaradt, szégyenlős bánat
szól csak, hangtalan, önmagának.

Fű-, s virágnép, türelem tarka
sokfélesége eltakarja
szemek elől, hogy mindjárt felnő
gondoktól még sötétebb erdő.

Kis tücsök-vers sétál az égen.
Gúnyt is visz a hegedűjében:
- Jó volna harci hórukk!, menni,
s másik földet is tönkretenni?!

Rábólintanak boldog bábok.
A honi nyár ritkán kiáltott.
Itt nem kell táltos (csúnya, vad ló!).
Itt koronás, szent pénz-parancsszó.

Itt ki sem kételkedik abban:
e táj szelleme a palackban
érzi jól magát, - újraélhet
hamis múltként volt ezredévet.

A zsongás csendet fel nem ébreszt.
Istennek, a Nincsnek mesélek
arról: mily vádlón vörös színt ad
egy keresztre feszített Csillag.

Csüggedt nyári naplóm bezárom.
Palack-börtönben szellemálom.
Kis tücsök vers, búcsúzó égen,
csupán te érted Messzeségem?

Lelkes Miklós
Nyári napló
Megállok saját lábamon
– ez másnak tán olykor fájhat –
meghajlok, ha a sors ítél,
s nem vesztem el koronámat.

Életet adok  életért,
és hiszem, túlél a lélek,
arcomat mosollyal takarom,
s nincs ember, akitől félek.

Magamat bátran vállalom,
tudom, hogy mennyit érek,
elnézést – igen, ha van miért –
de kegyelmet sohasem kérek.
Kis-Mezei Katalin
Szabadon élni
A villamos, a sárga, rút bogár
bedöcögött a fénybe valahonnan,
és most vakon kalimpál, elhagyottan.
Megszédül néha-néha, meg-megáll.

A villamos így tudja csak, sután
körözni útját, lomha fénysugár
zörögve jár előtte. Unja már,
hogy kőre kő és kő jön kő után.

Valami másra vágyik, úgy hiszem.
Puhább talajra, villogó sínen
felpattanó szivárványos tüzekre?

Itt rozsda perceg benne s mintha vér
peregne, hull a megfakult acél
a csikorgó alattomos sínekre.

Kántor Zoltán
Villamos
A sápadt gyermek arcodba bámul,
s megszédülsz, míg szádig felér.
Most érkeztél Nyíregyházáról.
Rettegsz. Kést készítsz. Mondd, mit ér?
Tüzes nyelvével csüng le hátul
a szomszéd, kölyke enni kér,
s rád néz a fogda ajtajából.
Ezért haltál meg? Ennyiért?
Félem tudásod, gyönge jószág.
Félem, mert öklöd öntudatlan,
félem, mert szíved szakadatlan,
félem, mert álmod a valóság.
Akartam lenni madaradnak.
Lennék, de vagyok föld alattad.

                                      1975

Nógrádi Gábor
FÉLEM TUDÁSOD
Igen, holnap már így lehet,
elpárolog az élvezet;
gyengül a szem, süket a fül
a száj csókokért nem hevül;

a bambaképű éjszakák
magányosak, mint őszi fák,
a gondolatsor kulcsra zár,
nehéz a járás, nő a sár;

de büszke még az öntudat
akár a drogos kábulat,
filmkockáin sok hősi tett
feszít a rozzant bőr megett,

s az akarat is tettre kész…
De álomképet szül az ész,
ha dundi nő, s az ősz ficsúr
telén az ég bealkonyul.

Szombathely, 2014. március 30.

Koosán Ildikó
Bealkonyul
           A „szarmata herceg”emlékének.

A kardoskúti tanyavilágban most is olyan a nyár, mint hatezer évvel ezelőtt. Régész barátom mondja ezt, aki itt él kinn a pusztán. Azt meg magam teszem hozzá, hogy a régészt hivatása gyakorlása közben egy letűnt világ veszi körül. Ilyenkor az elmúlás elleni mindenféle tiltakozását félretéve végzi munkáját, miközben láthatatlan angyalok veszik körül.
Ezen a szikes alföldi tájon sokáig a szarmaták éltek és uralkodtak, ezért, ha kifordít valamit az ásó vagy ekevas, legtöbbször szarmata emlék kerül elő.
                                                                          tovább>>>
Verasztó Antal
A régész
.....
Következő oldal>>>
Brahms
Symphony No.4.
III: Allegro

Mikola András
festőművész
1.oldal
próza, versek
2.oldal
próza, versek
3.oldal
mikoroszkóp
4.oldal
klasszikusaink
Albert Lőrincz Márton:
(Akár egy nagyváros)
Balogh Örse: Lacika
Bányai Tamás: Símaszk
Bárdos László: Cső
Bodó Csiba Gizella: A Napra bízza
Debreczeny György:
a szentek közbenjárását kéri
Fetykó Judit:
Berti, meg azok a dolgok…
G. Ferenczy Hanna: Idegen város
Gligorics Teru: Harangok
Horvath-Hoitsy Edit:
A keskeny úton vissza
Kajuk Gyula: Gyöngybagoly etűd
Kamarás Klára: A 85. évben
Karaffa Gyula: Végjáték
Kaskötő István:
A nyolcvanötödik születésnapra
Kő-Szabó Imre: A váltókezelő
Lehoczki Károly:
Nem jövök hozzád már soha
Ódor György: Hajótöröttek dala
Péter Erika: Medárd
Pethes Mária: más ez a békesség
Pethő N. Gábor: Arcaink mögött
Rada Gyula: Egy pártvezérhez
Ricza István: Tücsköt-bogarat
Sárközi László:
A "Reflekciók" ciklusból.
T.Ágoston László: Vérvétel
Vadász János: Egyiptom
Szabolcs Piroska rovata
Heltai Jenő
versek